Sorra vesszük a fürdők, szállodák wellness és szaunavilágát a jövőben. Elsőként Budapesten fogunk körül nézni, hátha találunk egy jó helyet a budapestiek számára a következő szauna szezonra. Szeretnénk minél több helyre eljutni és szakmai és vendég szemmel egyaránt körülnézni, vajon hol milyen körülmények fogadják az arra járó szaunázót, milyen hírét viszik a turisták fővárosunk fürdő- és szaunakultúrájának.
Szauna est a Ramada Hotel Aquincum Spa-ban. 2012. január 28.-án először lehettünk szerencsés résztvevői az Aquincum Spa és a Szaunaclub.hu közös szervezésében esti szauna fürdőzésnek.
Többen voltunk szaunázni a hétvégén, és sok SzaunaClub tag is jelen volt, ezért érdemes egy kicsit beszéljünk róla, mivel nem volt egy mindennapi szaunaest.
Nőnapi szaunázás Burgenlandban. Elmondhatjuk magunkról hogy szinte tradícióvá vált a tavaszi, ausztriai szaunázással egybekötött kirándulásunk. A programot időben meghirdettük ismét úgy, hogy nőnap környékére essen. Ezzel talán tervezhetővé válik mindenkinek egy igen jó hangulatú szaunás hétvége, évről-évre!
Tavaly decemberben a SzaunaClub tagokkal már találkoztunk Egerszalókon a Saliris Resort fürdőben éjszakai szaunázásra és bulizásra. Most újra erre a fürdőre és szaunára esett a regisztrált többség szavazata így neki is álltunk, hogy gyorsan felkészüljünk és mindent elrendezzünk a legújabb találkozásra. Az Egerszalóki fürdő hatalmas kinti és benti szaunáival Magyarország egyik legszínvonalasabb szaunaparkjával rendelkezik, ezért is külön öröm számunkra, hogy ezen a helyen volt a legnagyobb szauna bulink, itt voltunk a legtöbben és reméljük ezt a létszámot most sikerül újra megugranunk. A fürdő vezetése újra nagy örömmel fogadja a SzaunaClub regisztrált tagjait.